Rólunk
A Miskolci ZÖLD KOSÁR Közösségről

A Miskolci Zöld Kosár Közösség egy tudatos termelői-fogyasztói közösség.

Tagjaink elkötelezettek a környezetbarát, fenntartható életmód iránt.

ÚJ CÍMÜNK: Miskolc, Kiss Ernő utca 15/2.

Átvétel időpontja: PÉNTEK 8-15:30 között

Közösségünk azért munkálkodik, hogy:

  • kisebb környezetterheléssel, egészséges, környezetkímélő, illetve kézműves termékekhez juttassa a miskolci és Miskolc környéki embereket

  • bizalmat és emberi kapcsolatokat építsen a termelők és fogyasztók között

  • vásárlásaink révén méltányos megélhetést biztosítsunk a térség megbízható termelőinek

Civil kezdeményezésünk mögött az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány áll, mint szervező. A fenntartható fejlődés gyakorlatáért dolgozó alapítvány a Zöld Kosár működéséhez szükséges rendszert teljes egészében saját erejéből építette fel, pályázati és egyéb támogatások nélkül. A közösségi teendőket az alapítvány munkatársai és önkéntesek látják el, így minden alkalommal megörülünk, amikor valaki felajánlja segítségét ehhez.

A bevásárló-közösségben a helyi gazdákkal, termelőkkel, kézművesekkel közvetlen kapcsolatot építünk ki. A beszállítókkal csak akkor szerződünk, ha már ellenőriztük gazdaságukat, üzemüket, és láttuk, hogy az átlátható módon, a fenntartható termelés elvei szerint működik.

Beszállítóink javarészt a miskolci BIOVÁSÁR (Nyitva minden pénteken 8-15:30-ig,a Kiss Ernő utca 15/2-ben) biogazdái és a NAUTILUS Fenntartható Életmód Klaszter termelői. Ugyanakkor folyamatosan keressük a kapcsolatot a megbízható és vegyszermentesen termelő Miskolc környéki kistermelőkkel és őstermelőkkel is.

Kínálatunkban nem csak minőségi bio- és helyi élelmiszerek, de környezetkímélő és kézműves termékek is szerepelnek. A termelői áron beszerezhető termékekre a közösség tagjai az e-shop felületen keresztül adhatják le előrendelésüket, minden héten szerdán 15 óráig. Nincsen tagsági díj, nincs kötelező kosár, vagy láda. Az áruk kifizetése a pénteki átadáskor történik készpénzben.

Friss híreinket a Facebookon is olvashatod: www.facebook.com/miskolcizoldkosar

 

Amit Tenned kell, hogy élvezője lehess a közösség által nyújtott előnyöknek:

 

1. REGISZTRÁLÁS (ikon a jobb felső sarokban)


2. MEGRENDELÉS: Hétfőn 14 órától szerdán 15 óráig adhatod le az egyéni igény szerinti megrendelésedet, amelyről visszaigazolást küldünk.


3. ÁTVÉTEL: „Kosaradat” termelői nyugtával ellátva pénteken 8:00-15:30 között veheted át tőlünk a miskolci irodánkban (Miskolc, Kiss Ernő utca 15/2.) . A kosarak pontos ellenértékét a helyszínen kell kifizetni, készpénzben.

 

Fontos, hogy értsd: Mi nem kereskedünk, csak segítünk, hogy Te mint vásárló és a Termelő egymásra találhassatok.

Amit kifizetsz, azt a Termelőnek fizeted. Nincs árrés, az Alapítványunknak ezért a Kosár működtetéséből nem keletkezik árbevétele.

Mert számunkra ez az ügy szívügy.

 

Ha szimpatikus számodra amit csinálunk, többféleképpen is segíthetsz:

-          önkéntes munkáddal a kosár-átadásoknál és más programjainkban

-          pénzbeni vagy tárgyi adományokkal

-          adó 1%-od felajánlásával (Az ÉMFF Alapítvány adószáma: 18443167-1-05)

 

KÖSZÖNJÜK! :)


FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI

YjJiYjhlYm