A Miskolci ZÖLD KOSÁR Közösség közel két éve működik, és látja el friss bio élelmiszerekkel a miskolci és Miskolc környéki családokat. A Zöld Kosárban a tagok ellenőrzött, megbízható termelőktől rendelik meg az élelmiszereket és más öko-termékeket. A közeli beszállítók révén csökkentik a szállítással járó széndioxid kibocsátást. A vételár pedig a méltányos kereskedelem elveihez igazodóan közvetlenül a gazdákhoz jut. Egészében véve tehát a „kosarasok” egy egészségtudatos, környezettudatos és társadalmilag felelős rendszert működtetnek.
Ennek a rendszernek a működésével ismerkedhettek meg 2016. március 1-jén, kedden délután a Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub tagjai a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban.
Az előadás során a nyugdíjasok megismerhették a Kosarat szervező alapítvány működését, a Zöld Kosár létrejöttének hátterét, a Kosárban történő rendelési lehetőségeket, a kínálatban elérhető különféle egészséges, hagyományos és környezetkímélő módon előállított termékeket.
Az előadás végeztével a Zöld Kosárban elérhető bio és helyi termékekből összeállított kóstoló várta a megjelenteket, a fogyasztás során pedig kötetlen beszélgetés keretében szerezhettek további információkat a Kosár Közösség termelőiről, termékeiről. Kezdetben többeknek is bizonytalan véleménye volt a bio termékekkel kapcsolatban, például az elérhető termékek magasabb árszínvonala miatt, az öko gazdálkodással kapcsolatban is sok kérdés merült fel, a program végeztével azonban mindenki választ kapott kérdéseire. Különösen nagy érdeklődés mutatkozott a nyíregyházi, környezetkímélő tisztítószereket gyártó Cudy Future Kft. termékei, illetve a Hámori Biogazdaságban termelt bio levek iránt, de a különféle sajtok és ropogtatnivalók is nagy sikert arattak, többen ígéretet tettek arra a megjelentek közül, hogy mindenképpen keresni fogják a jövőben a Zöld Kosár termelői által kínált termékeket.
MISKOLCI ZÖLD KOSÁR BEMUTATÓ A BAROSS GÁBOR VASUTAS NYUGDÍJAS KLUBBAN!
Újabb állomásához érkezett a Miskolci ZÖLD KOSÁR Közösséget is szervező Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány norvég civil projektjének megvalósulása. Ezúttal Miskolcon, a Zöld Kosár Szenior Programjának keretében a Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub tagjai számára tartottak kóstolóval egybekötött bemutatót a Zöld Kosár szervezői.
A Miskolci ZÖLD KOSÁR Közösség közel két éve működik, és látja el friss bio élelmiszerekkel a miskolci és Miskolc környéki családokat. A Zöld Kosárban a tagok ellenőrzött, megbízható termelőktől rendelik meg az élelmiszereket és más öko-termékeket. A közeli beszállítók révén csökkentik a szállítással járó széndioxid kibocsátást. A vételár pedig a méltányos kereskedelem elveihez igazodóan közvetlenül a gazdákhoz jut. Egészében véve tehát a „kosarasok” egy egészségtudatos, környezettudatos és társadalmilag felelős rendszert működtetnek.
Ennek a rendszernek a működésével ismerkedhettek meg 2016. március 1-jén, kedden délután a Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub tagjai a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban.
Az előadás során a nyugdíjasok megismerhették a Kosarat szervező alapítvány működését, a Zöld Kosár létrejöttének hátterét, a Kosárban történő rendelési lehetőségeket, a kínálatban elérhető különféle egészséges, hagyományos és környezetkímélő módon előállított termékeket.
Az előadás végeztével a Zöld Kosárban elérhető bio és helyi termékekből összeállított kóstoló várta a megjelenteket, a fogyasztás során pedig kötetlen beszélgetés keretében szerezhettek további információkat a Kosár Közösség termelőiről, termékeiről. Kezdetben többeknek is bizonytalan véleménye volt a bio termékekkel kapcsolatban, például az elérhető termékek magasabb árszínvonala miatt, az öko gazdálkodással kapcsolatban is sok kérdés merült fel, a program végeztével azonban mindenki választ kapott kérdéseire. Különösen nagy érdeklődés mutatkozott a nyíregyházi, környezetkímélő tisztítószereket gyártó Cudy Future Kft. termékei, illetve a Hámori Biogazdaságban termelt bio levek iránt, de a különféle sajtok és ropogtatni valók is nagy sikert arattak, többen ígéretet tettek arra a megjelentek közül, hogy mindenképpen keresni fogják a jövőben a Zöld Kosár termelői által kínált termékeket.