ZÖLD KARÁCSONY 2014

2014. december 12-én került sor évzáró rendezvényünkre a miskolci Arany Korona Étteremben. A rendezvényen számos árus, kiállító vett részt, valamint sok vendég megfordult, felnőttek, gyermekek egyaránt megtalálták a kedvükre való elfoglaltságot. A nagyobbak vásároltak, nézelődtek, kóstolták a finomságokat, a kisebbek pedig a játszóházban szórakoztak. Fő attrakcióként pedig bemutatkozott a kárpáti borzderes fajtavédelmi programot működtető zempléni Polyán Mintagazdaság, sőt, termékeikből kóstolót is hoztak a nagyközönség számára.

Mi pedig a Zöld Kosarak átadása mellett átadtuk az év önkéntese díjat is, melyet ebben az évben a fáradhatatlanul mellettünk kitartó, példaértékű munkát végző Pásztorné Marika kapott.

Fotók az eseményről itt.

 


FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI

NWY0Z