Zöldkosár tagok!
Tisztelet azoknak, akik tenni próbálnak egészségükért a mai zűrzavaros élelmiszer piacon. Szerintem jó irányba tapogat az, aki a helyi minőséget keresi, s megpróbál minél magasabb értéket kapni a pénzéért.
Mi is így gondolkodtunk korábban s tettünk meg lépéseket azzal, hogy saját magunknak előállítottuk az élelmiszert. S lett egy több éves kísérletezői munka hobbiból. A végeredmény a lisztjeink lettek, aminek egyik fajtáját Ti is láthatjátok. /Magokvarázsa teljes kiőrlésű tönköly liszt 19/ Sikeresen teszteltük a közönségeinken, és elmondható, hogy bármely más lisztnél jobb hatásfokkal segíti a diéták többségét. Sikeresebb vele a cukorbetegség melletti élet, és jó hír, hogy sok esetben az IR-eseknek nem romlik tovább az állapotuk. Mindenkinek ajánljuk, akik betegségből lábadoznak, esetleg semmiféle bajuk sincs csak meg akarják védeni családjuk immunrendszerét S mindezt hogyan? Agármérnökként volt időm rájönni, hogy sem nem úgy termesztenek a világban, hogy jó legyen, sem nem azzal vetnek ami jó lenne. Csak annyit tettünk, hogy 200 évvel ezelőtti magot használunk! 200 évvel ezelőtti termesztéstechnológiával! S jöttek is szépen maguktól az eredmények. Természetesen 200 éve nem voltak vegyszerek sem mesterséges hibridek sem…
Kérlek nézd meg a weboldalunkat www.magokvarazsa.hu s győződj meg magad is, hogy ez nem egy reklám fogás.
Ügyfeleink visszajelzése ami visz minket előre!
Gerő Norbert
Agrármérnök, őstermelő